Imahét elé - Tanúvédelmi program az egyházakban

Adminisztrátor, 2010-01-17 11:55:23

Ha manapság egy balesetnél megállunk és látjuk az eseményeket, akkor sokan vannak, akik, mire kijön a rendőr, elpárolognak és nem tanúskodnak. Félnek a tárgyalóteremben való megjelenéstől, a nevüket, adataikat nem akarják kiszolgáltatni – talán a megtorlás miatti rettegésükben. Inkább  elhallgatják, amit láttak, csendben maradnak, megőrzik csak emlékezetükben a tapasztaltakat. Pedig ha elmondanák, segítenének az igazság kiderítésében.

S vannak persze olyan emberek, akik nagyon szeretnének a TV képernyőjére kerülni, s ezért szivesen tanúskodnak, akkor is, ha maguk nem látták az eseményeket, nem beszéltek a károsulttal, vagy épp a vétkessel. Ezért aztán félrevezető a megnyilatkozásuk és nem derül ki az igazság.
Valahogy igy vagyunk egyházainkban a Krisztusról szóló tanúságtételünkkel. Generációkon keresztül az Isten szeretetében részesülők elhallgatták az igazságot, nehogy baj legyen belőle! Imádkoztak , de csak a belső szobájukban, hogy ki ne hallatszódjék. Így aztán nem is jutott a következő nemzedékek fülébe éa tudomására az igazság: hogy nekünk olyan Istenünk van, aki az ő egyszülött Fiát adta váltságul értünk! S ezért mi megszabadított emberek vagyunk.
Hallatták és hallatják viszont hangjukat, akik hallottak a Bibliáról, Istenről, csak épp az élő Úr Jézus Krisztussal nem találkoztak. Olvastak, tanultak róla, láttak filmeket, másod, harmadkézből vannak információik, de az Igazságot nem ismerik, mert életükben még nem találkoztak Vele. Ezért aztán nem hiteles a tanuvallomásuk, nem használható semmire, vagy épp félrevezető. Mert életük nem arról árulkodik,hogy  a Megváltót ismernék személyesen, tetteik és szavaik nincsenek összhangban, felszines ismeretekkel rendelkeznek.
Ezért tanúvédelmi programot hirdetnek egyházaink a jövő héten:
Azoknak, akik valóban látták az Urat, találkoztak Vele, hiteles információik vannak, nem kell félniük a tanúskodástól. Az ökumenikus imahéten elmondhatják templomokban, imaházakban, házanként és otthonaikban, amit láttak és hallottak. Az Istennek nagyságos dolgairól beszélhetünk, az Ő szabadításáról, el kell mondjuk fiainknak és azok fiainak, hogy ők is Istenbe vessék reménységüket!

P. Tóthné Szakács Zita írása teljes terjedelmében a Dunántúli Református Közélet blogban, honlapunk publicisztikai rovatában olvasható

Kapcsolódó link:http://refkozelet.blogspot.com/2010/01/tanuvedelmi-program-az-egyhazakban.html



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7359
Összesen 2009. június 2. óta : 39861116