Refdunantul.hu ajánlók

Aktualitások / Ajánlók

A Dunántúli Református Nőszövetség őszi konferenciája

2010-09-30 21:43:08 Adminisztrátor

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban !
Amint Szombathelyen beszéltünk róla, ősszel találkozunk egy konferencián, Balatonfüreden. (Honvéd u.6.   Siloám Missziói Otthon) Az időpontja: 2010. október 15-17. Pénteken este 6 órakor vacsorával kezdünk, tehát megérkezés és a szobák elfoglalása a délután folyamán lesz. Vasárnap istentisztelet után ebéddel zárjuk az együttlétet.

tovább

III. Székesfehérvári Református Napok

2010-09-23 23:05:31 Adminisztrátor

Immár harmadik éve rendezi meg a székesfehérvári gyülekezet a Reformáció hónapjához kapcsolódó nyitott hétvégéjét

tovább

Öregdiák-találkozó Csurgón

2010-09-21 13:56:35 Adminisztrátor

Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok,

mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”
/1Thessz 5,16-18/



Tisztelt Öregdiákok, kedves csokonais testvéreink!

A fenti ige biztatásával örvendezésre és hálaadásra hívogatjuk Önöket, Titeket.

Így tudatjuk szeretettel, hogy

a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium,

Általános Iskola és Kollégium


öregdiák-találkozót szervez


2010. október 9-én, szombaton délelőtt 10-órától.

tovább

Műemlékem van – mit tegyek, mit tehetek?

2010-09-17 12:18:15 Adminisztrátor

Műemlékem van – mit tegyek, mit tehetek?
Kulturális örökségvédelmi konferencia lelkészek és világi elöljárók részére


Helyszín: Pápai Református Gyűjtemények
8500 Pápa, Március 15. tér 9.
Időpont: 2010. október 12. (kedd)

tovább

Megemlékezés Pákozdy László Mártonról

2010-09-15 09:24:31 Adminisztrátor

Értesítünk mindenkit, aki ismerte, szerette és tisztelte

Pákozdy László Márton református teológiai professzort,

hogy születésének centenáriuma alkalmából


2010. november 12-én, pénteken 12 órakor megemlékezés keretében a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium II. emeleti folyósólyán domborműve kerül elhelyezésre.

Aki adományával hozzá szeretne járulni a fenti alkalomhoz az megteheti a POSTA 11600006-00000000-41128323 számlaszámra a feladó pontos megjelölésével.

tovább

Hit és gyógyítás - Dunántúli Református Orvosok I. Találkozója

2010-09-13 13:04:54 Adminisztrátor

Hit és gyógyítás - Dunántúli Református Orvosok I. Találkozója

Helyszín: Pápa Református Teológiai Akadémia, Díszterem
(8500 Pápa, Március 15. tér 13-14.)
Időpont: 2010. október 2.

tovább

Lelkipásztori beiktatás Kisbér

2010-09-08 19:36:43 Adminisztrátor

A Kisbéri Református Egyházközség Presbitériuma szeretettel és tisztelettel meghívja Önt és szeretteit lelkészbeiktató ünnepi istentiszteletére.

Az istentiszteletet 2010. szeptember 19-én, vasárnap délután 3 órakor kezdődik a kisbéri református templomban.

tovább

Enyingi Török Bálint Napok

2010-09-03 20:57:36 Adminisztrátor

Szeretettel hívjuk az Enyingi Török Bálint Napokra

2010. szeptember 10-11-én,

amely a Dél-balatoni Református Régió Séllyei Kupafordulója is egyben.

 

Szeptember 10. (péntek)

14 óra: Az Enyingi Török Bálint Napok megnyitója

14 és 15 óra: Ki volt Tinódi Lantos Sebestyén? – interaktív előadás

 

Szeptember 11. (szombat)

9 óra: Térzene az Enyingi Török Bálint emlékoszlopnál

9.10-9.30: Földvárfutás

9.30: A Templom Galériában „Fénysugár – Betekintés” c.

fotókiállítás megnyitója Plange Katalin képeiből

10-14 óráig: Tallérgyűjtő játékok az udvari sátraknál

tovább

Gyülekezeti ünnepnap - Naszály

2010-08-28 17:41:24 Adminisztrátor

2010. szeptember 5-én tartja a Naszályi Református Egyházközség  ünnepnapját

Ezen a minden év szeptember elején megtartott különleges gyülekezeti alkalmon történik a nagykorúvá vált konfirmált ifjak fogadalomtétele és a jubiláló konfirmandusok köszöntése.
Egyúttal hálaadás is ez a nap az új gyülezeti házért, amelynek építési munkálatait 90 %-ban már sikerült elvégezni.

 

 

 

tovább

Keresztyén ifjúsági teaház Dégen

2010-08-28 17:38:49 Adminisztrátor

 

Kedves Fiatalok!

A keresztyén ifjúsági teaház következő alkalma

2010. szeptember 18-án (szombaton) lesz Dégen délután 3 órától!

SZERETETTEL VÁRUNK BENNETEKET !

 

tovább

Presbiteri Konferencia - Bajánsenye

2010-08-28 16:40:27 Adminisztrátor

Szeretettel küldünk értesítést arról, hogy 2010. évi szeptember hó 18 - án, szombaton délelőtt 10 - órai kezdettel, a bajánsenyei templomban egyházmegyei Presbiteri Konferenciát tartunk.

 

tovább

Elszármazottak találkozója és hálaadó istentisztelet lesz Szabadhídvégen

2010-08-28 16:40:23 Adminisztrátor

Nagy eseményre készül a több évszázados múltra visszatekintő Szabadhídvégi Református Gyülekezet. 2010. szeptember 25-én, szombaton ünnepli temploma fennállásának 220-dik évfordulóját. Az 1790-ben épült barokk templom hirdeti az ősök Isten iránti tiszteletét.

De nemcsak hálaadásra gyűlnek össze a szabadhídvégi reformátusok, hanem ez az ünnepség egyben egy találkozó is lesz. Találkozó azoknak a szabadhídvégieknek, akik már elköltöztek más településekre és azoknak, akik a faluban maradtak.

Az ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődik a szabadhídvégi református templomban, ahol igét hirdet Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepségen több kórusszám, zenemű is felhangzik, valamint felidézzük a gyülekezet történetének főbb eseményeit.

tovább

Meghívó a Székesfehérvári Talentum Általános Iskola tanévnyitó istentiszteletére

2010-08-26 21:37:21 Adminisztrátor

A Székesfehérvári Talentum Általános Iskola

2010. augusztus 29-én vasárnap 15 órakor tartja

tanévnyitó istentiszteletét a Széchenyi úti Református Templomban,

melyre ezúton is mindenkit szeretettel várnak!

tovább

Katechetikai ötletbörze Kocson

2010-08-22 21:05:35 Adminisztrátor

2010. szeptember 4-én, szombaton de. 9:30-tól Kocson a  parókián találkozóra hivjuk az egyházmegye hittanoktatást végző lelkipásztorait, hittanoktatóit, gyülekezeti tagjait, amikor elmondanánk  ill. átadnánk egymásnak hitoktatással kapcsolatos tapasztalatainkat.

 

tovább

Meghívó a Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola tanévnyitó istentiszteletére

2010-08-22 21:04:49 Adminisztrátor

 

A Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola

és

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

2010. augusztus 29-én vasárnap 17 órakor tartja

tanévnyitó istentiszteletét az enyingi református templomban,

melyre ezúton is mindenkit szeretettel várnak!

 

tovább

Tárogató hangjáték Tarjánban

2010-08-19 20:48:13 Adminisztrátor

2010. augusztus 22-én vasárnap 10:30-kor kezdődik Tarjánban az ünnepi istentisztelet, melyen átadásra kerül a templom tornyába szerelt „Tárogató hangjáték".

A tárogatón játszott magyar dallamok minden este 19:00-kor fognak megszólalni.

tovább

Orgonakoncert Komáromban

2010-08-19 20:48:10 Adminisztrátor

A Komáromi Református Templomban
VADÁSZ ATTILA ad orgonahangversenyt
2010. augusztus 21-én szombaton este 19.00-tól.

 

 

tovább

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3561
Összesen 2009. június 2. óta : 40189797