"Bejönnek emberek, akiket sohasem láttunk" - Év végi interjú Bellai Zoltán püspöki főtanácsossal

Az év végi interjú sorozatban Bellai Zoltán püspöki főtanácsossal készült beszélgetést olvashatják.

- Melyik gyülekezeti alkalomra emlékszik vissza a legszívesebben ebben az évben?

Van egy istentiszteleti alkalom, ami évek óta visszatérően hihetetlenül jó hatással van rám. Az Őrségi Egyházmegyében a reformáció alkalmából minden évben ünnepi istentiszteletet tartanak. Idén Kerkafalván voltunk. Erről a kis faluról tudni kell, hogy valamikor egy nagyon komoly református gyülekezet volt itt, de mára talán hetvenen maradtak a katedrális méretű templomukban. Az őrségiek megszervezték, hogy ezen a napon az egyházmegyéből mindenki, lelkészek, gyülekezeti tagok ott legyenek az úrvacsorás istentiszteleten. Tele volt a templom és ez egy hihetetlen nagy élmény volt nekem.

- Miért éppen ez az alkalom volt ilyen emlékezetes, mi érintette meg?

A gyermekkoromat idézte vissza, amikor Zselickisfaludon még tele volt a templom és emlékszem, hogy mit jelentett ez számunkra az akkori időkben.

Ma Kerkafalván egy vasárnap talán hárman-öten vannak egy istentiszteleten, ezért milyen mély nyomot hagyó gyülekezeti élmény lehet az, ha legalább egyszer egy évben tele van a templom!

- Az elmúlt évben tapasztalt pozitív jelenségeket az egyház életében?

Nagyon örülök annak - és ezt igazán pozitív dolognak tartom -, hogy a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt pályázatok útján elnyert pénzekkel egyre jobban gazdálkodnak a gyülekezeteinkben. Számunkra gyakorlatilag ez az egyetlen lehetőség, hogy az épületeinket, templomainkat felújítsuk. Úgy látom, hogy egyre többen vannak közöttünk, akik érzik ennek a súlyát, ezért megragadják, és élnek ezekkel a lehetőségekkel.

- A lelkészek mennyire tudnak megfelelni ezeknek a kihívásoknak? 

Vannak olyan kollegák, akik erejüket megfeszítve dolgoznak, akiknek fontos az Ügy, fontos a közösség, fontosak az emberek, de ugyanakkor azt is látom, hogy van egy kisebbség, akik úgy gondolkodnak, mint egykor Ferenc József, hogy „bármit hoz is a jövő, a rendszer engem és Metternichet még kiszolgál”. Az olyan ember nagyon rossz helyen van az egyházban, aki túlélésre rendezkedve éli végig a szolgálati éveit. Persze nem szabad pálcát törni az ilyen emberek felett sem, mert azt is tudom, hogy létezik olyan lelkészi körzet, ahol vasárnaponként négy istentiszteletet tartanak és az összes alkalmon együtt nincs húsz ember, aki hallgatja a lelkészt. Meg tudom érteni, ha belefásul, belefárad az ember a szolgálatba, de elfogadni nem tudom. A mi hivatásunk egy olyan „mesterség”, amiben az ember csak száz százalékra feltuningolva szabad, hogy ott legyen, és ha ez nincs így, akkor valami nagyon nagy baj van, és talán nem vagyunk jó helyen.

- Az egyházkerület missziós tevékenységének folytatása, a missziói gyülekezetek kialakítása, szervezése mennyire volt eredményes? A célkitűzéseket sikerült-e megvalósítani? 

A missziói körzetek, egyházközségek szervezésével egy új irányba nyitottunk és ennek több pozitívuma is van. Látványos eredménynek tekintem, ahogy a zirci gyülekezet a saját lábára tudott állni és így az idén már nem volt szükségük kerületi támogatásra. Vannak olyan kis települések, körzetek, ahol szerintem egy-két éves segítségnyújtás után feláll egy lelkészi szolgálatot igénylő és azt eltartani képes kis bokor, pici gyülekezet. A lakótelepeken folytatott missziós tevékenység pedig hosszadalmas és aprólékos munkával hozhat eredményeket. Kaposváron mi is elkezdtük ezt a munkát és a feleségem, valamint sok segítőtársa szolgálatával lépésről lépésre sikerült 6-7 kis gyülekezeti csoportot kialakítani és mára elértük, hogy egyre nagyobb az igény az ilyen közösségi életre. Úgy gondolom, hogy sok éves, kitartó, nagyon nehéz, kőkemény apró munkával lehet csak eredményeket elérni ezen a területen.

- A Gondviselés mellett emberi kritériumai is vannak ennek a munkának. A teológiáról kikerült lelkésznek ma milyen tulajdonságokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy megállja a helyét akár egy missziói vagy tradicionális gyülekezetben?

Ez ma valóban egy nehéz kérdés, de nekem Kaposváron számos jó tapasztalatom volt. Az új beosztott vagy segédlelkészek kiválasztásánál mindig nagyon figyelek arra, hogy mennyire gyülekezetközpontúak. A saját gyermekeim Sárospatakon végeztek és azt tapasztaltam, hogy ott a fiatal teológusoknak a gyülekezetekkel aktív kapcsolatuk volt. Véleményem szerint, nem jó az, ha a teológiákról kikerülő hallgatók rózsaszín álmokat álmodva mennek ki a gyülekezetekbe. Fontos, hogy tudják, hogy mire vállalkoznak. Ha meg már valaki kint van, fontos, hogy tudja, milyen emberek között él. Ha a lelkész nem tud azonosulni a népével, ha másnak, pláne különbnek gondolja magát, akkor soha és sehol nem fog szót érteni a saját népével. Sajnos tapasztaltam már olyant, amikor a lelkész úgy beszélt a presbitériumával, hogy ha visszagondolok a saját apámra, aki presbiter volt, évtizedeken át gondnok is, de ha így beszéltek volna vele, biztosan vette volna a sapkáját és elment volna haza. Tehát mindenképpen olyan emberekre van szükség, akik pontosan tudják, hogy milyen az a közeg, ahova mennek, azért, hogy ott később helyt tudjanak állni. Ehhez pedig szükség van a hétköznapokban szerzett tapasztalatokra és nagyfokú odaszánásra is.

- Mi a véleménye az új egyházi intézményekről, van-e jövőjük, beváltották-e a hozzájuk fűzött elvárásokat?

Én abszolút intézménypárti vagyok, ezt már – gondolom – sokszor elárultam magamról, de egyre inkább fontosnak tartom azt, hogy az intézmény egy gyülekezetbe beágyazódott legyen. Egy gyülekezetek feletti, például egyházkerületi fenntartású intézmény sohasem fogja beteljesíteni az elvárásokat. Az intézménynek és a gyülekezetnek szüksége van egymásra. Az iskola, de az idősek otthona is csak a gyülekezetben gyökerezhet meg, és így nagyon sokat nyújthatnak egymásnak. A gyülekezet például megtanulhatja, hogy a diakónia nem csak azt jelenti, hogyha árvíz van Magyarországon, akkor megerőltetjük magunkat mondjuk 1500 forinttal, hanem az is diakónia, hogy eljárok az otthonba, kapcsolatot tartok az ott lakókkal. Ha ráérez a gyülekezet arra, hogy az intézmény nem egy vállalkozás, hanem az egyház, a gyülekezet része, akkor ennek nagyon sok pozitív hozadéka lehet mindenki számára.

- Milyen érzésekkel várja a karácsonyt, lelkészként mit tud nyújtani Önnek az ünnep?

Nagyon szeretem az adventet és a karácsonyt, valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül. Meg kell, hogy mondjam, az adventet jobban, mert ez egyfajta csendben lét, meg egymás újbóli megkeresése, megszólítása is. Rengeteg közösségi alkalmat szervezünk ilyenkor a gyülekezetben. Magam gyülekezeti lelkészként az év más időszakaiban nem nagyon tudok közvetlenebb kapcsolatot tartani a gyülekezeti tagjainkkal, nincs mikor. Azt szoktam mondani, hogyha valaki este tíz után tud fogadni, szívesen megyek, de korábban nem megy. Talán az advent visszapótol ebből valamit azáltal, hogy köztük vagyok, hogy együtt vagyunk. Az advent időszakában a közösségi alkalmak miatt általában lemondom az egyéb elfoglaltságaimat, hogy ott lehessek, részt vehessek én is. A karácsony meg számomra annak az élményét jelenti, hogy az Úr Isten ajándékának örvendezünk, és ezt sokan együtt éljük át a gyülekezetben. Valahova tartozni, ez nagyon sok ember vágya, és hogy tartozhatom valahová, ez a karácsony üzenete. Kaposvárott, a lakótelepi missziói munkában, de máshol is újra és újra megtapasztaljuk ennek az igényét. Bejönnek emberek, akiket sohasem láttunk és ez arról szól, hogy közösség utáni vágy ott él az emberekben, és ha ez egyszer Isten utáni vágyakozássá fokozódik, akkor abból új és boldog életek születhetnek.