„…miért mondjátok nekem Uram, Uram; ha nem teszitek, amit mondok…”

(Lukács 6,43-46) Ezt a jogos kritikát azóta sokszor megkapta már a keresztyénség. A hindu Gandhi említette, hogy keresztyénné lenne, ha látna legalább egy Krisztus követőt, aki Ura parancsai szerint él.

Jézus Igéje nekünk szegezi a kérdést: gyümölcstermő fa vagyok, vagy csak messziről látható, hatalmas koronát növesztek, amely árnyékot vet másokra, és kipusztul alóla minden egyéb élet? Nézzük azonban Jézus feddését váltsághalála és feltámadása felől, mert csak ezek világosságából szemlélhető a mi Urunk minden szava, és az egész Szentírás; egyébként csak felszínes erkölcstanítók leszünk (olcsó moralizmusba süllyedünk). A tegnap előtti Igében is láttuk, hogy Jézus milyen magasra helyezte a mércét. Sokszor leverjük a lécet, ezért csak így könyöröghetünk: Uram, Uram, könyörülj, mert nem tudjuk tenni, amit mondasz; kegyelmedre szorulunk! Éppen ez az evangélium, hogy van kegyelem! A kegyelem megszabadít minden emberi erőlködéstől, görcstől; sőt szelíd vesszőt olt korábbi „vad” életünkbe, és termőre fordítja azt.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/