Évértékelés Somogyban

Adminisztrátor, 2009-12-10 07:50:09

A Kaposvári Református Egyházközség gyülekezeti házában találkoztak a Somogyban szolgáló református lelkipásztorok december 7-én hétfőn. Az alkalom Nagy Csaba esperes áhítatával kezdődött, melynek alapigéje a tékozló fiú történetének második fele volt, melyben az idősebb testvérrel találkozhatunk.

Áhítatában az esperes felidézte az öt évvel ezelőtti kettős állampolgárságról szóló népszavazást, arról szólva, hogy bizonyos dolgokat mennyire különbözően gondolunk. Az adventra is sokféleképpen gondolhatunk, de jó lenne, ha mindannyian észrevennénk, hogy az Atya vár minket, szalad felénk, és jó lenne, ha mindannyian együtt tudnánk lenni az elkészített örömben. Az elcsendesedést követően ismertette az elmúlt évben történt személyi változásokat, gyülekezetekben, gyülekezeti körzetekben történt változásokat és beszámolt az új kezdeményezésekről. Szólt az aktuális befizetésekről, melyeket a gyülekezeteknek kell teljesíteniük. A jövőre vonatkoztatva tájékoztatta a gyülekezeteket az Egyházkerületben érvényes pályázati rendről és felhívta a figyelmet a megjelent Dunántúli Református Lapra, melyet kézhez is kaphattak a lelkészek.

Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor, püspöki főtanácsos az idén hivatalba lépett egyházkerületi vezetés munkájáról számolt be. Őszintén beszélt az elmúlt év nehézségeiről, melyek javarészt a jelenlegi egyházi struktúra  nehézkes voltából adódnak. Említést tett a "nyakkendő nélküli" látogatásokról, a Püspöki Hivatal költözéséről, az adminisztráció problémáiról. A gazdálkodás szempontjából egy "normális" évet zárhat az Egyházkerület és a megszorítások ellenére ezt várja a jövő évtől is. Új kezdeményezés volt az elmúlt időszakban a nagyvárosi misszió, missziói körzetek létrehozása, a kerületi és megyei honlapok elindítása, a magazinszerű Dunántúli Református Lap, az Égigérő Templomtorony - dunántúli templommesék és a következő napokban megjelenő prédikációs kötet megjelentetése.
Az együttlét végén Nagy Csaba esperes az aktuális programokról tájékoztatott és áldott ünnepeket kívánt a lelkipásztori közösségnek.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 15809
Összesen 2009. június 2. óta : 39880380