Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - A lábatlani gyülekezet tagjai Dunaalmáson
2013-06-10 09:57:35 Darányiné Csonka ValériaA lábatlani gyülekezet tagjaiban már az árvíz kezdetekor megfogalmazódott a vágy: olyan jó lenne segíteni a bajbajutottakon, hisz mi is itt élünk a Duna partján, látjuk, tapasztaljuk, milyen súlyos következményekkel jár a mérhetetlen víztömeg áradása.
Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - Árvíz pápai szemmel
2013-06-09 08:26:34 ifj. Márkus MihályKedden este már elkezdtünk gondolkozni, hogy hol és hogyan lehetne segíteni. Szerdán délben már tudtuk: Győr környékén, busznyi ember (Az Egyházkerület támogatásával). Mert ilyenkor az idő a legdrágább tényező. Csütörtök reggel a refiből 20 diák és 10 felnőtt a gyülekezetből, és más felekezetekből indult a Szigetközbe.
„… örökkévaló Isten az Úr…”
2013-06-09 04:00:00 Steinbach József(Ézsaiás 40,12-31) ISTEN EGYETLENSÉGE, AZ EMBER PORSZEM VOLTA, és kettejük találkozása - ennek az igeszakasznak az üzenete. Isten teremtői munkája (12) utal kikutathatatlan bölcsességére és hatalmára (13-14).
Új igazgató a Pápai Református Gimnáziumban – Egyházkerületi Közgyűlés volt Csopakon
2013-06-07 04:00:00 Farkas GergelyCsopakon tartott közgyűlést a Dunántúli Református Egyházkerület, ahol megválasztották a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának új igazgatóját, de az árvízi helyzettel is kiemelten foglalkozott a testület.
Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - Pilismarót-Dömös
2013-06-08 18:45:26 Kovály ErzsébetPilismarót szokatlanul csendes lett az utóbbi napokban: megszűnt a 11-es főút átmenő forgalma és valami különös, várakozó feszültség érezhető a levegőben, az emberek hangulatában. A falu csendjével ellentétben nagyon is zajos, megfeszített, kemény munka folyik a Duna közelében: az elmúlt három napban mintegy 700 ember küzdött a vízzel, gépekkel, kézzel, szívvel és lélekkel.
Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - Győrújfalu-Győrújbarát
2013-06-08 16:43:38 Bella PéterÁrvízi segíség – távol a gátaktól. A hírekből tudhatjuk, hogy Győrújfaluról péntek este biztonsági okokból kitelepítettek kétezer embert. A fogadóhely, ahol az ideiglenes szállásokat ki kellett alakítani a falunk, Győrújbarát.
Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - Dunaalmás, június 8.
2013-06-08 10:56:51 Valkiné Gúthy ÉvaBeszámoló az árvizi helyzetképről 2013. június 8-án - "Soha nem látott magasságok..." -kaptuk a hírt a Dunával kapcsolatban, és az aggódás mellett a felfelé tekintés ajándéka is megadatott nekünk itt Dunaalmáson és Neszmélyen az elmúlt napokban.
Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - Győrzámoly, Győr
2013-06-08 08:47:40 Wagner TamásPéntek este a gáton - A péntek délutánt Győrzámolyon töltöttük a gátnál. Nagyon magas volt a vízszint. A szomszédos Győrújfalui gátrészre már csak a hivatásosok mehettek. Zsákokat pakoltunk az önkéntesekkel, azokat először szállítójárművekkel, majd helikopterekkel vitték a megcsúszott gátrészhez.
Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - Tatai gimnazisták Dunaalmáson
2013-06-07 20:01:54 Geiszelhardt ZsófiaVasárnap délután keresett meg bennünket Valkiné Gúthy Éva, Dunaalmás lelkipásztora, hogy az árvízzel kapcsolatos vészjósló előrejelzések alapján segítő kezekre van szükség egy nyúlgát építésében.
Körlevél az MRE gyülekezeteinek és intézményeinek
2013-06-07 13:28:48A Magyarországi Református Egyház valamennyi gyülekezete és intézménye számára szóló körlevél az árvíz kapcsán.
Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - Győr és környéke
2013-06-07 13:28:13 Wagner TamásHelyzetjelentés a „Végekről” - Kezdettől fogva aggódva figyeltük a külföldről érkező híreket az árvízzel kapcsolatosan. A híradások arról szóltak, hogy gyülekezetünk területe is különösen érintett lesz ebben, és sajnos ez így is történt. „Ora et labora” - egyik jelmondatunk jutott eszembe, és határozta meg azt, amit tehetünk: imádkozunk és dolgozunk.
Dunántúli gyülekezetek is küzdenek az árvízzel - Dunaalmás
2013-06-06 18:55:45 Valkiné Gúthy ÉvaA Dunaalmási Egyházközség presbitériuma arra kéri a gyülekezeteket, hogy az elkövetkezendő napokban imádságban hordozzák a parókiáját és templomát homokzsákokkal megvédeni igyekező gyülekezetet.
„A diákok szívének megnyerése a cél” - Felekezeti összefogással egyetemi gyülekezeti szolgálat kezdődött Székesfehérváron
2013-06-05 04:00:00 Szűcs GáborTöbb próbálkozás előzte meg Székesfehérváron az ökumenikus egyetemi gyülekezeti szolgálat elindítását, míg ez év februárjától kezdte el rendszeres alkalmait a megyeszékhelyen. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központjának (AREK) vezetése kedvezőnek ítélte a kezdeményezést és helyszín biztosításával támogatja is a városban újszerűnek számító lehetőséget.
Laudate omnes gentes, avagy Őrségi cantate-vasárnap
2013-06-04 04:00:00 Sisakné Páll Klára2013-ban az Őrség fővárosa, Őriszentpéter adott helyet az egyházi ének és zene-vasárnapi istentiszteletnek. Idén, rendhagyó módon nem május második, hanem utolsó vasárnapján, 26-án került sor eme rendezvényre.
A Mezőföldi Református Egyházmegye lelkipásztorainak „sorsdöntő” tanulmányi napjai a Siloám Missziói Otthonban
2013-06-03 04:00:00 Jakab SándorA hittantanárok jól felkészült szolgálata és a hittanos játékok után az ítéletről és ébredésről szóló áhítat következett. Majd rátértünk az „Érintés" nevű sorsdöntő párbeszédet szorgalmazó zöld füzet tartalmi ismertetésére, amit az Egyházi Jövőkép Bizottság dolgozott ki.
„Jól megépített útja lesz…”
2013-06-02 04:00:00 Steinbach József(Ézsaiás 35) Mindig nagy öröm egy fárasztó nap után hazaérni. Ebben a világban nincs maradandó városunk, idegenben vagyunk.* Persze van itt feladatunk, de életünk ezernyi hiánya az örök otthonért kiált. Nincs szánalmasabb annál az embernél, aki ezt nem látja be; az ilyen mindenre képes, hogy betömje hiányérzetének tátongó lyukait.
Jakab-Köves Gyopárka "Istenhegyi fogadó" című novelláskötetének bemutatója Szombathelyen
2013-06-01 06:27:29A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Magyar Nyugat Könyvkiadó tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2013. június 6-án (csütörtökön) délután 5 órára a könyvtár előadótermébe (Szombathely, dr. Antall József tér 1.) Jakab-Köves Gyopárka ISTENHEGYI FOGADÓ című novelláskötetének bemutatójára.
Pápai diákok sikere a 2. Ökumenikus Diákfilmszemlén
2013-05-31 04:00:00Második alkalommal került megrendezésre az Ökumenikus Diákfilmszemle, melynek a Sapientia Szerzetesi Főiskola Auditorium Maximum terme adott otthont. A pápai diákok munkáját különdíjjal jutalmazták.
Hittanverseny Celldömölkön
2013-05-30 04:00:00 Németh TamásEgyházmegyei hittanverseny rendeztünk 2013. május 11-én Celldömölkön, közel 120 gyermek és 30 felnőtt kísérő részvételével. A kezdő áhítatot Szakál Péter esperes Úr tartotta a Zsolt. 121, 1 alapján: „Tekintetem a hegyekre emelem...”, majd Németh Tamás, a verseny szervezője köszöntötte a résztvevőket.
Pápai Refisek a Zefíren
2013-05-29 04:00:00A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának színházi tánc és néptánc szakos diákjai, valamint a Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptáncos növendékei léptek fel a május 24-26-ig megrendezett X. Református Zenei Fesztiválon, Budapesten.