Húsvéti üzenet
2012-04-05 04:00:00 AdminisztrátorBonyolult világunkban nehezen tudunk ünnepelni. Pedig az igazán nagy dolgok megéléséhez békére és csendre van szükség. Ki kell emelkednünk felszínes szétszórtságunkból. A kereszténységnek van reményt hordozó igazsága. Éppen a húsvét ünnepe ad számunkra vigasztalást, reményt és erőt, mert Jézus Krisztus drámája nem ért véget nagypénteken a kereszten.
Van véleményünk
2012-04-04 16:53:33 AdminisztrátorHogyan juthat el az újságolvasókhoz, a rádióhallgatókhoz, a televíziónézőkhöz és az interneten szörfözőkhöz az egyház üzenete? Jelen van-e az egyház a médiában? – Ezekre a kérdésekre is keresték a választ a 32. Dunamelléki Egyházkerületi Presbiteri Konferencián az elmúlt hétvégén. A Parókia Portál összállításában külön figyelmet szentelnek a Reposzt blognak, mely tagja egyházkerületünk honlapcsaládjának.
Úrvacsorás diákistentisztelettel készültek a Húsvétra a Csokonaiban
2012-04-04 04:00:00 Kovács JózsefA tavalyi évhez hasonlóan idén is úrvacsorás istentisztelettel készültünk a közelgő nagyhétre és a húsvét ünnepére a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban. Hétről hétre a tékozló fiú példázatát elmélkedtük át képek, festmények segítségével, majd a szünet előtti utolsó hét hétfő délutánján a Díszteremben tartottunk istentiszteletet.
Visszapillantó: 481 perc irodalom a Pápai Refiben
2012-04-03 04:00:00 AdminisztrátorA Dunántúli Református Egyházkerület fennállásának 400. évfordulóját ünneplő jubileumi év megnyitó istentiszteletét megelőző napon, 2012. március 3-án 481 perces irodalmi rendezvényt tartottunk. A tavalyi felolvasó estből hagyományt teremtve arra emlékeztünk, hogy iskolánkat, a Pápai Református Kollégiumot 1531-ben alapították eleink.
Szikragyújtás - Presbiteri konferencia Körmenden
2012-04-02 04:00:00 Sisakné Páll Klára"400 év - 400 presbiter" ez is lehetett volna a mottója annak a lélekemelő- és építő alkalomnak, melyen valamivel többen, mint 400-an vettek részt 2012. március 31-én, Körmenden, a Batthyány kastély színháztermében, ahol az Őrségi- és a Pápai Egyházmegyék közös presbiteri konferenciájára került sor.
„…haragra lobbant Mózes…”
2012-04-01 04:00:00 Steinbach József2Mózes 32,15-35) A virágvasárnapi sokaság „lelkesedésében” indulatos, Mózes a dühében. Mózes dühe döbbenetes, még akkor is, ha oka érthető. Hívő ember így soha nem ragadtathatja el magát: tör és zúz.
20 év – 20 könyv nagy kedvezménnyel
2012-03-31 05:00:00 AdminisztrátorA Kálvin Kiadó húszéves évfordulójának alkalmából a következő négy Kálvin Tékában megjelölt 5-5 könyvet féláron kínáljuk vásárlóinknak. Ezeket a honlapon is megtalálhatják akciós ajánlataink között. Az 1992–1996 között megjelent könyveinkből készített válogatásból 2012. december 31-ig rendelhetnek kedvezményesen.
Márciusi Teaház Szabadhídvégen
2012-03-30 04:00:00 Turi JánosSzabadhídvégen került megrendezésre a Megyei Ifjúsági Teaház, ahol az Efézusi levél 5,15 verse volt az alapige: "Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek! Ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak."
Készülődés a sótartóban
2012-03-29 04:00:00 Jakab-Köves GyopárkaTapasztalatból mondom, jó hely a sótartó. Összetartás, közösségi élmény, sőt, Krisztusban való közösség, no meg jókedvű várakozás tölti be. Mert igaz, mindenki arra vár, hogy kiszórasson, és a „föld sója” legyen, de maga a készülődés is tisztítja és felüdíti a lelkeket.
Konferencia istentiszteletünk megújulásáról - Svájci és magyar gyakorlati teológusok találkozója Debrecenben
2012-03-28 04:00:00 Jakab SándorA zürichi Gyülekezetfejlesztési Központ („Zentrum für Kirchenentwicklung”) munkatársai már régen jelezték, hogy eljönnének Magyarországra, mert érdekli őket a magyarországi reformátusok sorsa. Prof. Ralph Kunz és Prof. Fekete Károly közös érdeklődési területe, az istentisztelet megújulásának ügye adott a konferenciának alapot.
"A hit és…" - előadássorozat Rédén az élet nagy kérdéseiről
2012-03-27 04:00:00 Varga Sándor„Amit az emberi elme el tud képzelni, és amiben hinni tud, azt meg is tudja valósítani" (Napoleon Hill) Az idei téli estéken már második évben vehettünk részt Barta Zsolt tiszteletes úr által szervezett előadássorozaton, mely során a hit és egyéb tudományok összefüggéseit, illetve kapcsolatrendszerét hallgathattuk neves személyektől.
Presbiteri konferencia lesz Körmendi kastélyban
2012-03-26 04:00:00 AdminisztrátorA jubileumi év keretében, a június 20- körmendi Hálaadó Istentisztelet előkészítése kapcsán is találkoznak az őrségi és pápai egyházmegye gyülekezeteinek presbiterei a Körmendi várkastélyban 2012. március 31-én. Az alkalom programját a tovább mögött olvashatják.
„Így lesz a hajlék egésszé…”
2012-03-25 04:00:00 Steinbach József(2Mózes 26) Isten kijelentése alapján pontos leírását kapják mindannak, amit a szent dolgok közül el kell készíteniük. Itt semmi nincs az emberi fantáziára, alkotóképességre, szépérzékre bízva, hanem minden az engedelmesség függvényében, az Isten parancsaihoz igazodik.
Nem csak neked, hanem veled akarjuk építeni egyházunkat! - Zsinati Ifjúsági Fórum!
2012-03-24 04:00:00 AdminisztrátorMint az Úrral való találkozás kiváltságának helyszíne - beszámoló a Tatai Egyházmegye asszonykonferenciájáról
2012-03-23 04:00:00 Vajsné Fazekas IbolyaA zsúfolásig megtelt templomban elcsendesedve, Isten bennünket megszólító üzenetére figyeltünk - Csákainé Szabó Natália lelkipásztor igehirdetése nyomán. A prédikáció alapigéjeként a Zsolt 1,1-3 verseit hallgattuk. Az örök emberi vágy, titkos sóvárgás folyton-folyvást visszatérő tárgya: a boldogság ténye, elérhetősége, mint feltétlen vonzerő ragadott magával.
Gondnoki konferencia = feltöltekezés !
2012-03-22 04:00:00 Szabó GáborAki Jézus életútját tanulmányozza, biztosan észreveszi, hogy többször is egyedül marad tanítványaival. Ilyenkor tanítja, lelki táplálékkal látja el őket, meghallgatja beszámolóikat és problémákról, megoldandó feladatokról beszél velük. Hiszem, hogy mai tanítványaival, velünk, gondnokokkal és presbiterekkel is ezt tette a mi Mesterünk a gondnoki konferencia szervezőin keresztül.
Gyászjelentés - elhunyt Dr. Darab Ferencné Szűcs Margit lelkipásztor
2012-03-21 08:07:07 AdminisztrátorÉletének 80. esztendejében elhunyt nagytiszteletű Dr. Darab Ferencné Szűcs Margit a Kercaszomori Református Egyházközség egykori lelkipásztora. Búcsúztatása 2012. március 27-én 13 órakor lesz a bajánsenyei temetőben.
Székesfehérvári Teaház egy fiatal szemével
2012-03-21 04:00:00 AdminisztrátorA MERIT teaház ezúttal Székesfehérváron volt megtartva. Vendégzenekarként és előadóként az Iránytű csapata érkezett. Ők gondoskodtak a hangulatról és a lelki táplálékról.
Ismét lesz kórustalálkozó a REND-en
2012-03-20 04:00:00 AdminisztrátorA REND hagyományosan otthont ad a dunántúli református kórusok találkozójának is. A találkozóval kapcsolatos felhívást a tovább mögött olvashatják.
Emléktábla a Jubileumi Évre
2012-03-19 04:00:00 Dusicza FerencA Csajági Református Templomban található egy régi emléktábla, még 1917-ben állították a Reformáció 400 éves évfordulójának emlékére. Arra gondoltunk az újjáválasztott Presbitérium tagjaival - és a csajági reformátusokkal - hogy ebben a jubileumi esztendőben hálát adunk a Gondviselő Istennek Egyházkerületünk népéért, 400 éves megtartatásáért.
2025. July 13., Sunday,
Jenő
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 2968
Összesen 2009. június 2. óta : 47368708